Kinyír, ha nem tartasz ki: G-force

Rajt:

A G-force sok dologban megegyezik az Insanity néven ismert edzéstípussal, csak éppen Szabó Gergő edző gondolt egyet és továbbfejlesztette, alakította ezt a mozgást, így kezdtek el ezen a néven – Gergő neve után – „futni” az órák.

Impressziók:

A III. kerületi Team Fitness nem új hely számomra, mivel télen a Walkenergie kipróbálása kapcsán már voltam itt. Párás, fülledt terembe érkezem meg, miután a minket megelőző Kangoo óra már véget ért. Nincs laca-faca, felállt a csapat, mindenki elfoglalt egy tetszőleges helyet, a fotósom is beizzította a gépét és már kezdhetjük is.


Bemelegítünk, na de már most ezerrel ugrálunk, guggolunk, szinte olyan ütemben, hogy alig tudom követni, rendesen megcsinálni a gyakorlatokat, vagy épp kifulladok a már említett fülledt teremtől – tegyük hozzá, hogy nyár van, ilyenkor ez könnyen az edzőtermi sportok hátulütője lehet. Amikor már a csillagokig felpörgettük a pulzusunkat, nyújtunk egyet (amit hirtelen nem is értek, hogy miért) és jöhet a feketeleves.

Egyfolytában mozgunk, ugrálunk, végrehajtjuk azt, amiket Geri mond nekünk, nincs pihenés, mint az intervall edzéseknél, csak a körök végén, amikor az edzőnk szól. Egyszer csak olyan mozdulatokkal találkozom, amelyeket a tesi órán is utáltam, az egyik ilyen nálam a fekvőtámasz.


A felüléseket is minimum négy féle módon csináljuk, így végképp garantált az edzés utáni 24-36 órával később is zajló zsírégetés az izmokban okozott "károk" helyreállítása folytán.





Ahogy a képek is mutatják, itt nem lehet messzire jutni kitartás nélkül. Bevallom, a nyár rajtam is sokat lazított: utaztam, pihentem, a biciklizésen és a „kötelező” órákon kívül nem edzettem olyannyira keményen, mint mondjuk tavasszal…ez érződött is.


A kemény munkának pihenés a vége

Ami fontos: 

Ha olyan saját testsúlyos edzésen alapuló órán akarsz részt venni, ahol különböző módokon, eszköz nélkül, magas pulzus számmal és szinte elviselhetetlenül gyors tempóban nyúzod az izmaidat, jó helyen jársz.

Hol? Team Fitness (Csillagvár bevásárlóközpont), III. Budapest Rákóczi utca 36.
Mennyibe kerül? http://teamfitness.hu/Arlista
Mit vigyél? sportfelszerelés, víz, törölköző, kitartás, AYCM kártyát is elfogadnak
Korosztály: 18-45 év

Pontozás
Kínzó faktor: 10/10
Ennyire formál: 9/10
Edző: 9/10
Helyszín: 8/10
Ennyire fáj másnap mindened: 9/10

Fotó: Lindmayer Zsolt 

0 megjegyzés :

PARTNEREK: